Az angol nyelvtan legnehezebb részei, és hogyan szelídítsd meg őket

Angol

Aki először sétál London belvárosában, hamar rájön, hogy az utcák nem követnek semmilyen rácsot. Kanyarodnak, összefutnak, hirtelen véget érnek egy kis tér előtt. Az angol nyelvtan első látásra hasonló: a szabályok mellett ott a kivétel, a kivétel mellett egy újabb szabály. Csakhogy ahogy Londonban is kialakul egy idő után a belső térkép, úgy az angol nyelvtan nehéz pontjai is logikus rendszerbe állnak, ha egyenként, türelmesen jársz utánuk.

A magyar tanuló számára a nehézség egy része abból fakad, hogy az angol egészen másként gondolkodik az időről, a határozottságról és a térről, mint a magyar. Ami a mi nyelvünkben egy raggal vagy a szórenddel fejeződik ki, arra az angolban külön szerkezet, külön szó szolgál. Érdemes ezért nem a magyarból kiindulni, hanem megérteni, mit akar kifejezni az angol.

Az angol nyelvtanban tizenkét igeidőről szokás beszélni, és a legtöbb tanuló itt torpan meg először. A magyar nagyjából megéri a jelennel, a múlttal és a jövővel, az angol viszont azt is megkülönbözteti, hogy egy cselekvés folyamatban van-e, és hogy lezárult-e egy adott pillanathoz képest. A I read, a I am reading, a I have read és a I have been reading négy különböző nézőpont ugyanarra a cselekvésre.

A kulcs itt a sorrend. Kezdd az egyszerű jelennel és múlttal, amíg biztosan nem mennek. Utána jöhetnek a folyamatos alakok, és csak ezek után a befejezett jelen, amely a magyar tanulóknak a legtöbb fejtörést okozza, mert olyan múltbeli eseményről szól, amelynek a jelenben is van jelentősége. Egy igeidőt akkor ismersz igazán, ha nemcsak a képzését tudod, hanem azt is, milyen helyzetben választaná egy anyanyelvi beszélő.

A névelők a legkisebb szavak az angolban, és talán a legtöbb hibát éppen velük követjük el. A magyarban is van határozott és határozatlan névelő, de a használatuk nem esik egybe az angolléval. Az a/an akkor áll, ha valamit először említünk, vagy ha egy csoport egy tetszőleges tagjáról beszélünk, a the akkor, ha mindketten tudjuk, melyikről van szó. A tanulás itt példamondatokon át működik a legjobban, olyan sokon, hogy a helyes forma végül hallás alapján is jól hangozzék.

Az elöljárószavakkal még nehezebb a helyzet, mert gyakran nincs mögöttük kiszámítható logika. Az idő kifejezésénél van egy jól használható rend: at áll a pontos időpont előtt, on a napok és dátumok előtt, in a hónapok, évszakok és évek előtt. Máshol azonban a kontextus dönt, és az elöljárót a szóval együtt kell megtanulni, egyetlen egységként.

„Egy igeidőt akkor ismersz igazán, ha azt is tudod, milyen helyzetben választaná egy anyanyelvi beszélő.”

A szenvedő szerkezet azért okoz gondot, mert a magyar ritkán használja, inkább általános alanyú mondattal oldja meg ugyanazt. Az angolban viszont gyakori, különösen írott, hivatalos szövegekben. A képzése szabályos: a be megfelelő alakja és a főige harmadik alakja. A nehézség abban áll, hogy a be minden igeidőben mást vesz fel, ezért érdemes a szenvedő szerkezetet is igeidőnként gyakorolni.

A feltételes mondatoknál az angol nyelvtan négy fő típust különböztet meg, az általános igazságoktól a már soha meg nem valósuló múltbeli lehetőségekig. Ez sok, de a rendszer logikus: minél távolabb áll a feltétel a valóságtól, annál hátrébb lép a mondat az időben. Mindegyik típushoz tanulj meg egy saját, jól megjegyezhető példamondatot, és azt használd mintának.

A legfontosabb tanács nem nyelvtani, hanem módszertani: ne akarj mindent egyszerre megtanulni. Válassz ki egyetlen nehéz pontot, és foglalkozz vele egy-két hétig, amíg biztosan nem megy. Írj hozzá saját mondatokat, használj interaktív feladatokat, és ismételd rendszeresen, mert a nyelvtan csak ismétléssel rögzül hosszú távon. Ha elakadsz, egy tanár sokat segíthet abban, hogy a bizonytalan részek gyorsan tisztázódjanak.

A lelkesedés megőrzéséhez tűzz ki kis célokat, és vedd észre, amikor egy nehéz pont a helyére kerül. Minden megértett szabály egy újabb utca a belső térképeden, és egy nap arra figyelsz fel, hogy már nem kell gondolkodnod, merre fordulj.